UTAZD BE VELÜNK EURÓPÁT!

Az EESTEC keretei között folyamatosan lehetőséged nyílik bejárni Európát, ahol a helyi tagszervezetek szakmai és szabadidős programjai várnak. A workshopokon meghívottként ingyenesen vehetsz részt, míg más programokon nagyon kedvezményes áron élheted át az EESTEC spiritet.

De hogy mi is az az EESTEC spirit? Az egyesület tagjainak élménybeszámolójából kiderül.

„Rendkívül erős szakmai workshop volt, ahol nem 24/7 programozást vártak el, hanem kilendítettek a komfort zónából es egy terméket kellett eladnunk, ami az elejetől a végéig a miénk volt. A mentorok segítőkészek voltak és mindig rendelkezésre álltak. A héten a projektünk amolyan “gyerekünké” cseperedett. Megvolt a megfelelő szabadidő is, amit tartalmasan töltöttünk ki, vagyis el minden este.”

Hóbort Mihály

 

„A nyár folyamán egy hetet volt alkalmam Triesztben tölteni az EESTEC-nek köszönhetően. A hét folyamán nem csak számos érdekes emberrel ismerkedtem meg, és lenyűgöző helyeket fedezhettem fel, hanem nagyon sokat tanultam magamról is, erőségeimről, gyengeségeimről egyaránt. Tengerben fürödtem, rengeteg igazi olasz pizzát és tésztát ettem és számos új barátot szereztem. Hihetetlen élmény volt, melynek az átélését mindenkinek csak ajánlani tudom.”

Kovács András

„Hogyan épül fel egy hatékony csapat? Mi az igazán jó csapatjátékosok titka? Hogyan válhat az ember csapattagból hatékony vezetővé? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ július végén Triesztben megtartott egy hetes készségfejlesztő workshopon, a Game of Teams 3-on. A tréner csapat tagjaként vehettem részt az eseményen, ami egy egészen új élmény volt. Ha te is szívesen töltenéd a következő nyaradat az olasz tengerparton, tudd meg, hogyan teheted meg ezt velünk, az EESTEC-kel!”

Maszlag Csaba

„Részt vehettem a Hardware & Embedded secuRity Operations! workshopon, amit LC Patras rendezett és csak H.E.R.O. néven szokás emlegetni. A helyi egyetemen több témában szakember előadását hallgathattuk meg kriptográfiai algoritmusokról és eszközökről. Ezen kívül volt múzeumlátogatás, soft skill tréning és élvezhettük a görög tengerpartot is.”

Gabányi Károly

Ismerj meg minket itthon vagy külföldön, és vedd fel a kapcsolatot az EESTEC-es kapcsolattartónkkal a budapest (kukac) eestec.net címen, hogy megtudd, hogyan lehetsz te is részese ezeknek a felejthetetlen eseményeknek!

Aktuális EESTEC-es utak

Do IT safer - Bucharest

Prepare yourselves! LC Bucharest is back and bringing some awesome news for those of you interested in data security! This autumn we invite you to our workshop “do IT safer” which will be held between November 8th and November 15th in our…

2nd Design Sprint - Sarajevo

Date: 2015-12-15 - 2015-12-22 Registration deadline: Nov. 13, 2015, 11:59 p.m. Do you love designing? Are you creative? Do you want to have the best week of your life? If your answer to these questions is yes, then this is perfect event for…
, , ,

Etical Hacking Workshop

Március 23-27. között rendezzük meg a #2 Ethical Hacking Workshopot, melynek délelőtti elődásaira várunk minden kedves érdeklődőt! Az előadások központi témája a Hackelés és IT biztonság lesz hazai és külföldi előadók…

Workshop: Lord of the Things (LC Istanbul)

LC Istanbul újabb WS-pal jelentkezik! Az esemény témája az Internet of Things. A technika megállíthatatlan fejlődésének hála 5 éven belül közel 200 milliárd okos eszköz lesz a világhálóra kapcsolva, megkönnyítve és megszínesítve…

Workshop: LEGO MINDSTORMS Education (LC Sarajevo)

Egy igen-igen jó témájú WS-ról számolhatunk be: LC Szarajevó meghirdette a Lego Mindstorms Education-t! A résztvevők a WS alatt egy mindennapi problémákat egyedül megoldani képes robotot fognak tervezni, megépíteni és felprogramozni…