UTAZD BE VELÜNK EURÓPÁT!

Az EESTEC keretei között folyamatosan lehetőséged nyílik bejárni Európát, ahol a helyi tagszervezetek szakmai és szabadidős programjai várnak. A workshopokon meghívottként ingyenesen vehetsz részt, míg más programokon nagyon kedvezményes áron élheted át az EESTEC spiritet.

De hogy mi is az az EESTEC spirit? Az egyesület tagjainak élménybeszámolójából kiderül.

„Rendkívül erős szakmai workshop volt, ahol nem 24/7 programozást vártak el, hanem kilendítettek a komfort zónából es egy terméket kellett eladnunk, ami az elejetől a végéig a miénk volt. A mentorok segítőkészek voltak és mindig rendelkezésre álltak. A héten a projektünk amolyan “gyerekünké” cseperedett. Megvolt a megfelelő szabadidő is, amit tartalmasan töltöttünk ki, vagyis el minden este.”

Hóbort Mihály

 

„A nyár folyamán egy hetet volt alkalmam Triesztben tölteni az EESTEC-nek köszönhetően. A hét folyamán nem csak számos érdekes emberrel ismerkedtem meg, és lenyűgöző helyeket fedezhettem fel, hanem nagyon sokat tanultam magamról is, erőségeimről, gyengeségeimről egyaránt. Tengerben fürödtem, rengeteg igazi olasz pizzát és tésztát ettem és számos új barátot szereztem. Hihetetlen élmény volt, melynek az átélését mindenkinek csak ajánlani tudom.”

Kovács András

„Hogyan épül fel egy hatékony csapat? Mi az igazán jó csapatjátékosok titka? Hogyan válhat az ember csapattagból hatékony vezetővé? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ július végén Triesztben megtartott egy hetes készségfejlesztő workshopon, a Game of Teams 3-on. A tréner csapat tagjaként vehettem részt az eseményen, ami egy egészen új élmény volt. Ha te is szívesen töltenéd a következő nyaradat az olasz tengerparton, tudd meg, hogyan teheted meg ezt velünk, az EESTEC-kel!”

Maszlag Csaba

„Részt vehettem a Hardware & Embedded secuRity Operations! workshopon, amit LC Patras rendezett és csak H.E.R.O. néven szokás emlegetni. A helyi egyetemen több témában szakember előadását hallgathattuk meg kriptográfiai algoritmusokról és eszközökről. Ezen kívül volt múzeumlátogatás, soft skill tréning és élvezhettük a görög tengerpartot is.”

Gabányi Károly

Ismerj meg minket itthon vagy külföldön, és vedd fel a kapcsolatot az EESTEC-es kapcsolattartónkkal a budapest (kukac) eestec.net címen, hogy megtudd, hogyan lehetsz te is részese ezeknek a felejthetetlen eseményeknek!

Aktuális EESTEC-es utak

COSENZA (it) - Driving into the Future

After the Latina Meeting, LC COSENZA is proud to announce its workshop! Event Name: Driving into the future Organizing Committee: Cosenza Date: 2018-05-13 - 2018-05-20 Deadline: April 22, 2018, midnight Maximum Participants: 10 Driving…

XANTHI (gr) - 3D Blinders

It's time for another series theme to fill the alleys of Xanthi, for the 3rd time in a row!  Event Name: 3D Blinders Organizing Committee: Xanthi Date: 2018-05-13 - 2018-05-20 Deadline: April 7, 2018, 11:59 p.m. Maximum Participants: 12 Combining…

BUCHAREST (ro) - de IT 2

LC Bucharest is back and this year we have some great news for those interested in Web Applications! Event Name: de< code > IT 2 Organizing Committee: Bucharest Date: 2018-05-06 - 2018-05-11 This spring we invite you to learn…

ZURICH (ch) - Women in Engineering and Technology

THE LEGEND RETURNS! Event Name: Women in Engineering and Technology 4 LC Zurich Organizing Committee: Zurich Date: 2018-05-06 - 2018-05-13 Many have dreamed of this day... Now it's here. Even after three extremely successful iterations…

DELFT - TIEght Escape

It has been a while since Delft opened it’s doors to Europe’s finest students. It seems like we had some trouble to get out of the shadow. Like we have been locked up. Fortunately we have found our way to escape which means that a new…

MADRID - BrAIns

You should know that throughout history, human beings have used their intelligence to improve their quality of life, boost progress and create new opportunities. *********************************************************************************************************** Organizing…

THESSALONIKI - PrinterStellar

This May, LC Thessaloniki will start its own space adventures and you are all invited to join us! If you are creative and you always wanted to see what your imagination looks like in real life then our 3D printers and lasers for laser cutting…

KRAKOW - Spring Congress 2018

The moment to contribute to EESTEC has come! Spring Congress is slowly approaching and LC Kraków is preparing an amazing event for us! ****************************************************************** Event Name: Spring Congress 2018 Organizing…